Eddigi életem során leginkább a saját tapasztalataimra építek, nem olvasott-hallott dolgokra, a misztikum számomra nem elfogadható. Zömében a "megfoghatatlan", semilyen lábon nem álló elmélkedéseknek az okát az alacsony ismereti szint, a dolgok lényegének - na persze jöhet a jogos kérdés: mi a "lényeg"? - megértésére való törekvés nélküli zagyválásának látom. Nem nagyon tudom elfogadni a kinyilatkoztatásokar épülő tanokat.

Meg kell csak nézni, hogy milyen viharokat kavar a hitgyüli! Akiket megfognak az ott hallottak, elfogadják bármi okból - nyilván van rá okuk -, azokat rengeteg támadás éri, pedig milyen alapon? Elsősorban azért, mert a meglévő egyházak - az azt alkotó, abból élő emberek - féltik egzisztenciájukat, a gengszterváltás előtti-utáni konjuktúra reményében - a korábbi, s az azóta gyülekező hívekből ez az új irányzat elég sokat elvont - zavart jelentett valami, meg kell tehát próbálni lehetetleníteni... Minden reformáció ezzel kezdődött... A sok támadás egyenes következménye a védekezés, majd a visszavágás és kész a mára már gyűlölködésbe fordult szembenállás. Pedig mindannyian ugyanannak a közel kétezer éves, ellentmondásokkal teli - nyilván épp ezért ágazott annyifelé - eszmeiség és könyv hatása alatt, bűvöletében élnek. Az egyik kinyilatkoztatás annyi, mint a másik, amíg nem bizonyítható, nincs, vagy minimális a valóságtartalma...

Jómagam szeretek elmélkedni, sokat olvasok, levelezek, fórumozok, ha szánok rá időt, s nem csupán elfogadom a dolgokat, hanem elemezgetem... No persze a világ egy egyén számára túl nagy, az információk tárháza végtelen, mint maga a világ, az elődök ismereteinek csak kicsiny - s relatíve egyre kisebb - töredékével rendelkezhet, így aztán előfordul gyakran, hogy többen megfogalmazunk hasonló, vagy akár azonos gondolatokat. Ez nagyon jó dolog, mert épp azt mutatja, hogy a valóság - talán - elég jó leképezése az, amiről - ki is mondott, vagy le is írt, s így mások számára is megismerhető - gondolat született, vagy született meg ismét :-))) Persze lehet ez téves is, s tévesen hasonló :-)))

No de mi "a téves" és mi "a való", ki vagy mi lehet az elbíráló személy vagy dolog? Valahogy az a számomra erős érv, hogy ha sokak megtapasztalnak - de valóban, nem csak mondva, állítva, mert az hamis - valamit, s az bárki - új egyén - számára ugyanolyan érzet, élmény lehet, akkor az - jó eséllyel - való... talán...

Nem kicsi baj, hogy biológiai mivoltunkból fakadóan is sok dologgal kapcsolatban nehéz, sőt egyenesen lehetetlen eldönteni, hogy valaki élménye "valós", vagy csupán képzeletének, agyának szüleménye... Az ember életének egyik legalapvetőbb nehézsége épp ez: kell az élethez a bizalom, mert lehetetlenség meggyőződni mindenről, s - szerintem - épp ez az egyik forrása a hit-nek... Sokan, nagyon sokan élnek ebből az egyszerű következményből, hozzá kell tennem, hogy ezt a világ egyik legaljasabb dolgának tartom... No nem a segítő szándékú, hanem az élősködő embereket. Sajnos a hit, s az egyházak gyökerei régiek, sok szenny tapad hozzájuk, amit nem lehet csak úgy levetkőzni, "mea culpa", s le van tudva... Még most is hatalomra igyekeznek törni hol ilyen, hol olyan eszközökkel... Visszataszítónak érzem... Nem minden vallás olyan, mint pl. amit a Dalai láma képvisel... bár a lámák sem minden tekintetben , s nem mindig voltak békések...

Idézek egy példát egy rendkívül jó könyvből (Carl Sagan - Korok és démonok), amely rendkívül jól rávilágított az emberi hiszékenység kihasználhatóságára. Egy ausztrál hírműsor szerkesztősége 1988-ban felkért egy ismert amerikai bűvészt - James Randi -, hogy csináljon erről a témárl egy műsort. Jól előkészíteték, kitalálódott Carlos az ős-szellem, s elindult a móka... TV-társaságok ellenőrizetlenül leközöltek ügyesen elkészített anyagokat, tízezrek dőltek be, aztán amikor a szervezők a Sidney-i Operaházban tartott "műsor" másnapján leleleplezték magukat, sokan nem akarták elhinni, fel voltak háborodva...

2000 november 1.